A szőlőművelés a mindennapi életben és a gazdaságban egyaránt fontos szerepet töltött be. A bor a középkortól az egyik legkelendőbb árucikk volt. Fellendítette a városi fejlődést, külön jövedelemhez juttatta a jobbágygazdaságokat és piacképes terményadót biztosított a földesurak számára. A szőlő és a bor szervesen épült bele a néptáplálkozás rendszerébe is, kisebb mértékben gyümölcsként, nagyobb mértékben italként.
Alacsony alkoholtartalmú változatai a ritka kincsnek számító jó ivóvizet helyettesítették a hétköznapokban, a jó bor pedig az ünnepi alkalmak nélkülözhetetlen kelléke volt. Bihar vármegyének a 16–18. században az érmelléki és a Várad környéki vidékek voltak legfontosabb szőlőtermelő területei. A bihari szőlőművelés kezdetei azonban sokkal korábbi időszakra vezethetők vissza. Bunyitai Vince szerint a szentjobbi bencés apátságnak már I. László szőlőműveseket (vinitores) adományozott.
Bihar vármegyének a 16–18. században az érmelléki és a Várad környéki vidékek voltak legfontosabb szőlőtermelő területei. A bihari szőlőművelés kezdetei azonban sokkal korábbi időszakra vezethetőek vissza. Bunyitai Vince szerint a szentjobbi bencés apátságnak már I. László szőlőműveseket (vinitores) adományozott. A 13. századból több adat maradt fenn a bihari és a váradolaszi szőlőművelésről, kocsmatartásról, a váradi lakosok szőlőföld eladásainak engedélyezéséről. A váradi káptalan falvaiban a jobbágyi szőlőföldek termése után a 13–14. századtól kilencedet szedtek. A váradi szőlővidékhez képest az Érmellék szőlőművelésének jelentősége némileg későbben növekedett meg, a szőlőterület gyarapodása mellett inkább a 16. század utolsó harmadától, a bor árának jelentős megemelkedése idején vált gazdag termésű, minőségi szőlőtermelő területté.
Az úrbérrendezés idején az érmelléki járás kiválasztott (nagy szőlővagyonnal bíró) településein a 995 úrbéres telek 69%-a (660⅜) volt a világi birtokosok, míg 31%-a (294⅝) az egyházi birtokosok kezén. Az egyházi birtokosok közül a váradi káptalannak három településen (Bagamér, Érvasad, Szalacs) volt a legnagyobb úrbéres telkiállománya: 227½ telek. Valószínűleg a szőlőművelés jelentős szerepével és a szakmunka igénybevételével magyarázható, hogy a káptalan pl. Szalacson engedélyezte a szőlőhegyen végzendő munkák megváltását.
A községben gyümölcsösként és egyéb mezőgazdasági területként (ezalatt értjük a szőlőt is) számon tartott földterületeinek a száma az összes mezőgazdasági területre vonatkoztatva mindössze 15%.
Ugyanitt hét pinceutca várja a látogatókat, ahol gyakran találkozni szüretkor helyi gazdákkal. A település idősebbjei úgy tartották, hogy még a Ceausescu rendszerben is igen népszerű volt a pincék látogatása. A vasárnapi templomba járáskor az emberek a flaskáikat a templom bejáratánál hagyták, majd a mise után onnan indultak a pincesorra. Egy helyi elbeszélő úgy tartja, hogy azok az esték voltak a legemlékezetesebbek, amikor a gazda a picéjét belülről zárta be és annak kulcsát pedig kidobta az útra. Így a bent levő társaság a pince rabságába esett egészen addig, amíg egy arrajáró ki nem nyitotta nekik az ajtót
Az utóbbi években néhány család azzal kezdett foglalkozni, hogy új ültetvényeket telepítsen, és olyan borokat készítsen, amelynek régre visszavezethető múltja van a vidéken. Ilyen például a bakator. Ezen felül olyan párlatokat is készítenek helyben, amelyet bátran lehet ajándékba adni távolibb ismerőseinknek.
A következő családokat érdemes felkeresni mindazoknak, akik minőségi nedűket szeretnének kóstolni: Nagy László (Szalacs, 0787516101), Nagy Sándor (Ottomány, 0742508533), Kéri Gáspár (Szalacs, 0745451989)
Adatok a szőlőbirtokos családokról
Filoxéra érkezése Szalacsra a korabeli orszaggyules jegyzokonyve szerint
Helytörténet
Borászat
Tájház
Komáromi Kúria
Látnivalók
L-V: 08:00 - 16:00
© 2022 Comuna Sălacea, Bihor, Romania. Toate drepturile sunt rezervate.
