A települést sokáig zsákfaluként emlegették, mivel elhelyezkedéséből adódóan egyetlen közút volt, amelyen közlekedni lehetett. A vasút nyomvonala nem érintette. Habár egy 1911-es beszámoló (Északkeleti Újság 46-dik szám, 2-dik oldal) például így ír a leendő vágányokról: „városunk gazdasági körzetébe bekapcsolódik a 4000 lakosú, gazdag Szalacs község is”.
A közlekedéstől függetlenül, a vidékre jellemzőek voltak olyan mesterségek, amelyeket ma már, kevésbé tartunk számon. Feledésbe merül(t) a kádár, a kovács, a nádverő.
Szerencsére viszont ma is találunk még olyan mestert, aki be tud kötni egy széket, vesszőből kosarat fon, vagy szatyrokat készít gyékényből. A következőkben olyan személyeket és csoportot szeretnénk bemutatni, akik valamilyen formában tovább éltetik a népi kultúra e formáit.
A vidék természeti és környezeti adottságaiból adódóan ehhez kapcsolódó mesterségek voltak jellemzőek. A korábban mocsaras, vízzel borított területeken olyan növények voltak honosok, mint a nád, a gyékény vagy a sás. Érthető okokból az itt élők, a hétköznapok során olyan anyagokat használtak fel eszközeik készítésére, amelyhez a környezetükben hozzáfértek. A településen két ismertebb kézműves foglalkozás is volt. A szatyorkötés, valamint a gyékényszékkészítés. Mivel a sokak által ismert Kovács Imre (székfaragó mester) elhunyt, így a következőkben elsősorban a szatyorkészítés leírását lehet megismerni.
Azonban szerencsére nem halt ki teljesen a mesterség. Jelenleg Kis András, szalacsi lakos készít gyékényből készült székeket. Mesterségét nagyapjától, majd édesapájától tanulta meg. Ritkábban, de alapanyagot még ma is találni a székekhez. Így a gyékényt még ősszel begyűjti, hogy azzal télen dolgozni lehessen. A nyersanyag előkészítéséhez szükséges néhány nap. Ugyanis a növény rostjait a vízben kell puhítani, így azt később könnyebb lesz hajtani, formázni. Ha minden kellően elő van készítve (faanyag és gyékény egyaránt), akkor már csak időre van szükség és türelemre, hogy 10 -12 óra alatt elkészüljön a szépen fonott gyékényszék.
Mindazok figyelmébe ajánljuk, akik kedvelik a kézműves termékeket. Rendeléseikkel egyúttal hozzájárulnak ahhoz is, hogy ez a régi mesterség fennmaradjon, és ne tűnjön el teljesen a hétköznapokból.
A szatyorkötés hagyományának egyik jellegzetessége, hogy nem lett korlátozva a kollektív gazdaság idején sem. Sőt, ebben az időszakban is készültek termékek, amelyeknek biztos, piaca volt. Az itt készült termékeket két cég vásárolta fel a ’60-as évektől kezdve. Az egyik egy mihályfalvi, míg a másik egy nagykárolyi szövetkezet volt. Rendeléseket adtak le, és a készítőknek kellett vállalni azt, hogy határidőre elkészítik az adott termékeket. Tar Zsigmond úgy emlékezik vissza, hogy a szatyorkötésnek „emberemlékezet óta múltja van Szalacson”. Akkor következik be változás, amikor átalakítják a vidék sajátos arculatát. A lecsapolás utáni időszakban ugyanis jelentősen megváltozik a táj. A vizet hosszú csatornahálózatok vezetik el, helyüket mezőgazdasági területek veszik át. A korábbi madár és növényfajták nagyrészt vagy teljesen eltűnnek, és ezáltal a korábbi mesterségek is veszítenek súlyukból. Az alapanyagot például már hozzák, mert helyben már nem találni annyit, mint a vízmentesítést megelőzően. Jelen esetben a Duna-deltából, ami azért különös, mert korábban éppen ehhez a tájegységhez hasonlították az egykori Érmelléket is. A hozott alapanyagból elsősorban a lányok dolgozhattak, a férfiaknak a nehezebbnek számító kosárkészítés volt a feladatuk. Azonban, aki ügyes volt az tisztességes fizetéskiegészítésre tett szert. A kollektívában kevés volt a normapénz, de a jó szatyorkötők megkereshették a mesteri napszámot, ami akkor 25 lej volt.
A szatyorkészítés időszaki munkának számított. Nyáron a gazdasággal kellett elsősorban törődni, inkább télen jutott több idő a kézművességre. Másrészt pedig a gyékénnyel nyáron nehezebb volt dolgozni. Kiszáradt, többet kellett locsolni és formázni.
Az egykor a környező városok piacain is ismert szatyorból mára csak rendelésre készül. Továbbra is a természet által adott anyagból, ami a mostani hétköznapokban is időtálló, sőt kifejezetten környezetbarát terméknek számít.
A népzene mindig is meghatározta a magyar ember hétköznapjait. Búját, örömét, vágyait énekelte meg. Munkadalok, katonadalok, szerelemi dalok csak néhány, azok közül, amelyek szerves részét képezték a paraszti mindennapoknak. Ugyanakkor népdalgyűjtőink is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar nóta híressé váljék szerte a nagyvilágban. Feldolgozások születtek belőlük, majd slágerek, de számos esetben, még akár őstörténetünk visszafejtéséhez ma is használják kutatóink.
A szalacsi Örökzöld Asszonykórus egy 2000-ben alakult formáció, amely 12 taggal indult. A legidősebb tagja, Kertész Viola (1927) néni, aki már akkor 73 éves volt. Nótafaként is számon tartják, mivel közel 600 éneket tud emlékezetből. Falunapok és helyi megemlékezések során minden egyes alkalommal felléptek, már csak abból az egyszerű okból adódóan is, mivel a hagyományőrzés szándékával indultak útjukra, 22 évvel korábban. Azonban a település határán kívül is ismerté váltak, belföldi és magyarországi fellépéseik vitték hírét az észak bihari községnek. Alapítójuk, Szabó Irma az a helyi lakos, aki szívén viselte települése, szülőfaluja sorsát.
Külföldi és belföldi meghívásaik számtalan. Magyarországon is gyakori vendégek voltak. Porcsalmán, Hajdúdorogon, Görbeházán, Nyíradonyban és Debrecenben. 2018, szeptemberében a debreceni 12-dik katonadalok fesztiválján 25 csapat közül, a szinte kezdőként megjelenő érmelléki kórus a harmadik díjat hozta el. Különössége még ennek a tanúsítványnak, hogy a magyar honvédség egyik lövész dandártábornoka volt az, aki kézjegyével ellátta a szalacsiak oklevelét. Egy hasonló, szintén említésre méltó díj, az a nyíradonyi Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei együttesek szövetségének a térségi szintű minősítése, ahol az örökzöld asszonykórus a megtisztelő kiváló fokozatot kapta. A 2002-től aktív csapat egészen mostanáig, szám szerint 70 különféle oklevelet és emléklapot gyűjtött össze.
Ma tíz fővel teljesítik a felkéréseket. Név szerint: Kertész Viola (1927), Kökövics Margit (1948), Lőrincz Erzsébet (1951), Sajó Katalin (1960), Szabó Irma (1961), Varga Katalin (1963), Székely Ágnes (1967), Nagy Irén (1972), Szabó Éva (1972), Varga Alíz (1996). Tizenöt éven keresztül, egészen lebetegedésükig aktívan részt vettek az asszonykórus hagyományápoló munkájában: Gyárfás Irénke néni, Füzesi Erzsike néni és Kőrösi Jolánka is.
Azonban nemcsak a ma is aktív tagokról érdemes szólni, hiszen Kovács Irma (elhunyt) korábbi tag szintén, sokban hozzájárult ahhoz, hogy gazdagabbak legyünk népdalkincseinkkel. Ugyanis a korábban még létező, kenderfeldolgozások során, autentikus énekével segítette az idő gyorsabb múlását. Ugyanitt kell még kiemelni Pintér Mária nénit is, akitől szintén rengeteg népdalt sikerült áthagyományozni a következő generációkra. Salamon Pali bácsi gazdag adatközlőnek bizonyult, akárcsak Albert Jóska bácsi, akik emlékezetük által örökítették tovább ezen kincsinket.
Legutóbb, 2021 januárjában Nagyváradon, a Magyar Kultúra díjában részesültek.
A helyiek úgy tartják, hogy az egyik leginkább autentikus étel a „rongyos rétes”. Langyos sós vizet kevernek össze liszttel, és élesztő nélkül készül. A masszát két órán keresztül pihentetik, majd disznózsírral kenik végig, amit kézzel nyújtanak ki. Majd újfent liszttel szórják meg, mielőtt az asztalterítővel együtt felgöngyölik. A felszeletelt tésztát, sütéshez készítik elő.
Ahogyan felekezetileg megoszlik a község, úgy határolódnak el egymástól a református és katolikusok temetőik is. Ennek következményeként különálló ravatalozókban búcsúztatják elhunytjaikat.
A községben két ravatalozó van. Az első 2010-ben készült el a katolikus egyház jóvoltából. Két évvel később 2012-ben a református egyház is megépítteti a sajátját. Az itteni ravatalozónál egy „kisebb” lélekharang van (ennek gyakorlati haszna, ha temetés alkalmával erősen fúj a szél, akkor a templomi harangok nem mindig hallatszanak a faluban).
Helytörténet
Borászat
Tájház
Komáromi Kúria
Látnivalók
L-V: 08:00 - 16:00
© 2022 Comuna Sălacea, Bihor, Romania. Toate drepturile sunt rezervate.
